Budapest – Fesztiválváros

Ne csüggedjünk, hogy vége a nyárnak, hiszen fővárosunk egész évre kínál programot. Négy nagy fesztiválsorozatot rendeznek meg minden évben Budapesten.
Íme:

• Budapesti Tavaszi Fesztivál
• Budapesti Karácsonyi Vásár
• Budapesti Nyári Fesztivál
• CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

Ezekből a soron következő a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, ami október 3. és 19. között kerül megrendezésre. Ez alatt az idő alatt 100 különböző programot kínálnak az odalátogatóknak, érdeklődőknek. Idén 23. alkalommal kerül megrendezésre. A komoly- és könnyűzene mellett lesz jazz, tánc, kortárs zene és opera, színház és újcirkusz, képzőművészet és design, irodalmi program és fotókiállítás is látható lesz. Tovább színesíti a programkínálatot, hogy 2014-ben három nagy múlttal rendelkező esemény is a CAFe keretében valósul meg: 11. Design Hét Budapest; az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár és az Armel Operaverseny és Fesztivál 2014-es döntői is.

Folytatva a sort egy újabb rendezvény sorozat veszi kezdetét. November végétől egészen december 31-ig színes eseményekkel és programokkal, magyar kézműves bemutatóval és vásárral, valamint hagyományőrző ételekkel, italokkal is várja látogatóit a Vörösmarty tér. A főváros legjelentősebb téli eseménye ezúttal is megtölti a teret ellenállhatatlan illatokkal, és egyedi ajándéknak való termékekkel, és a zenei élmény is garantált a színpadi programok színes kínálatának köszönhetően. Tavaly én magam is részese voltam ennek a varázslatos hangulatnak. Ősz közeledtével már valahogy a decemberre hangolódom. Ilyenkor keresem azt a különleges decemberi hangulatot, azt az ünnepi kacajt, azt, ami ilyenkor az arcokra ül az ünnepek közeledtével. A szeretet szele és a boldogság kapuja előbújik mindenkiből. Mert ez az igazi ajándék minden gyermeknek. Egy őszinte szó szeretlek, egy mélyre ható ölelés, egy puszi, egy gondosan kiválasztott személyre szóló meglepetés, ami inkább eszmei értékkel bír, mintsem anyagival. A meghittségre és az együttlét örömére érdemes olyan ajándékot kitalálni, ami emlékezetessé teszi az ünnepet. Mint például:

http://www.triton-show.hu/midnight-disco-show/

Professzionális szintű látvány-, fény-, és hangtechnika, extrém dekorációs elemekkel vegyítve kínálja a felejthetetlen élmény megszerzését. Ugye nem csak én gondolom így? Az igazi értékek ott vannak, a szívek mélyén csak fel kell fedeznünk Őket. Hinnünk kell magunkban és a közvetlen környezetünkben. Az álmainkban, a megvalósítás lehetőségében. Meg kell próbálni még akkor is, ha néha nehéz. Mert a szeretet és a jó cselekedet mindig megtérül. Az ünnepek közeledte, a karácsony nagyon közeli szele kicsit szorosabbra kellene, hogy fűzze a szálakat. Hiszen a SZERETET ünnepéről beszélünk. Aminek a lényege az együttlétöröme, a közös programok az emlékezetes pillanatok.