Szegedi Ifjúsági Napok

Nyári álom, édes álom. Mi is az álmom, ami nem valósult meg még?

Tudható, nem titok. Ahogy az sem mik azok a vágyak, amik idáig mind egy szálig teljesültek. Mert így akartam.

Minden sikerülhet, csak hinni kell benne. Azzal szabad törődni, ami igazán fontos: a szeretet, a barátság, a család. Ezeknél a dolgoknál semmi nem értékesebb. Én pedig büszkélkedhetek a legnagyobb kincsekkel, amiket egy ember magáénak tudhat. A szerető környezettel. Az a legjobb, amikor otthonra lelhetünk abban, amit csinálunk. Én is ebben a szerencsés helyzetben tudhatom magam. Néha mégis szükség van egy kis lazításra. Éppen ezért a legújabb kitűzött célom részt venni a SZIN-en.

A fesztiválrajongók és az én legnagyobb örömömre, még nincs vége a nyárnak. 2014. augusztus 27. és 30. között a Szegedi Ifjúsági Napokkal zárul az idei szezon. Ami fontos szerepet tölt be nem csak Szegeden és a dél-alföldi régióban, hanem az egész ország életében. Ezt bizonyítja az is, hogy egy internetes magazinban indított szavazáson második helyezést ért el a SZIN a felsorolt legjobb hazai fesztiválok között. Színvonalas, értékes ifjúsági-, kulturális-, művészeti-, zenei programok várják a SZIN-re érkezőket. Fellépők a teljesség igénye nélkül: A Quimby, Odett, Olasz Meló, Kis tehén, Punnany massif, Sterbinszky, Zoral, Zoltán Erika, Republic.

A SZIN olyan értékké vált, amelynek megrendezése mára nem lehetőség, hanem elvárás a hazai fesztiválpiacon. Egy dolog biztos, hogy a nyár lezárása már nem lenne teljes a SZIN rendezvény, és az a zseniálisan szuper hangulat nélkül, amit ez a szegedi fesztivál igen profin garantálni tud. Zárjuk stílusosan a nyarat, fejezzük be a SZIN fesztivállal! Ha a későbbiekben szeretnétek hasonló élményt varázsolni az otthonotokba, akkor keressétek fel weboldalunkat, ahol minden segítséget megtaláltok:

http://www.triton-show.hu/egyedi-show/

Ráadásként a fellépők közül kiemelném azokat, akikkel az évek folyamán volt szerencsénk együtt dolgozni. Az irodavezető meleg szívvel gondol vissza Dévényi Tibi bácsira, akivel a három kívánság című műsort, több vidéki színpadon megelevenítették. Személyes élmény fűzi Dj Dominique-hoz, akivel több céges rendezvényen dolgoztak együtt. A Happy Ganggal pedig, a spanyolországi Salou városában forgattak közösen videóklippet. Mindegyik meghatározó élményt nyújtott cégünknek és a vendégeknek egyaránt. A fellépők beszélnek a szavak helyett.

Ha ti is szeretnék átélni hasonló eseményeket, akkor keressétek fel weboldalunkat. Igény szerint állítjuk össze a bulit. Megrendelőink számára igazán sok személyre szóló lehetőséget biztosítunk. Egyedi a party, egyedi a stílus. Indulhat a dorbézolás!

Szuper hangulat videóval hangolódjunk már most a hétvégére:

https://www.youtube.com/watch?v=N0AV_4cZdB4